Chip 1996 April

home *** CD-ROM | disk | FTP | other *** search

/ Chip 1996 April / CHIP 1996 aprilis (CD06).zip / CHIP_CD06.ISO / hypertxt.arj / 9509 / VIDI9.CD < prev next >

Wrap

Text File | 1996-03-19 | 28KB | 419 lines

@Vùjraírható optikai adattárolók@N Az optikai elven mûködô adathordozókkal foglalkozó sorozatunkat a ROM (csak olvasható) és a WO (egyszer írható) optikai adattárolók mûködési elvének ismertetése után az MO (Magneto Optical) típusú vagy újraírható optikai adattárolók bemutatása teszi teljessé. Az optikai elven mûködô adattárolók között az újraírható típusok használják ki legteljesebben a fénynyaláb fizikai tulajdonságait, mivel nemcsak a tárolt információ olvasása, de annak írása és törlése is optikai jelenségek felhasználásával történik. Napjaink újraírható optikai adattárolói az alkalmazási területtôl függôen alapvetôen két csoportra oszthatók: a professzionális célra kifejlesztett MO-k, és a félprofesszionális vagy a szórakoztató ipar területén alkalmazott MD-k (Mini Disc) képviselik e tárolótípust. A ma használatos optikai adattárolók létrehozására irányuló alapkutatások a hetvenes évek elején kezdôdtek. A kutatások kiterjedtek a fény -- mint elektromágneses rezgés -- hullámtermészetének vizsgálatára, különösen azokra a tulajdonságaira, amelyek a kor technológiai színvonala alapján ""kézbentarthatók" voltak. A kézbentarthatóságot a meghatározott hullámhosszúságú, fázisú, energiájú (intenzitású) és energiaeloszlású nyaláb elôállítása, e jellemzôk biztonságos (információ szerinti) modulálhatósága, mérése és detektálása jelentette. A lézerdióda felfedezése és tömeggyártása technológiájának kidolgozása, fejlôdése alapvetôen befolyásolta az optikai adattárolókra vonatkozó alapkutatások (az eredmények) ütemét. A ROM típusú optikai adattárolóknál a fénynyaláb reflexiós és interferencia (intenzitásváltozás) tulajdonságát, a WO típusúaknál ezeken kívül a hôhatást is (írásnál), az MO típusúaknál mindezeken túlmenôen a fénynyaláb mágneses tulajdonságait (polarizációs sík elfordulása) is kihasználják. Sorozatunk 7. és 8. részében (a szóbanforgó tárolótípusokkal összefüggésben) bemutattuk a reflexió, az interferencia, a hôhatás mechanizmusát, most az író/olvasó/törlô sugárnyaláb és a mágneses tárolóréteg egymásrahatását vizsgáljuk meg. Az újraírható adattárolók mûködési mechanizmusának egyik legfontosabb eleme a fénynyaláb mágneses tulajdonságainak kihasználása, az úgynevezett Kerr- és a Faraday-effektus révén. A fény X-Y-Z összetevôkre bontható elektromágneses hullám. Az összetevôk egyes komponensei egy-egy hullámsíkot határoznak meg. A Kerr-effektus lényege: ha mágnesesen polarizált tükrözô felületet helyezünk a fény(nyaláb) útjába -- és a mágneses polarizáció nem merôleges a beesô fény irányára --, akkor a felületrôl visszavert (reflexió) fény polarizációs síkja(i) elfordul(nak), azaz a fénynyaláb jobbra vagy balra ""csavarodik" (az elfordulás szöge *X*K) annak megfelelôen, hogy a beesô fény milyen polaritású É/D (Észak/Dél) mágneses felületrôl verôdik vissza. Ha biztosítjuk, hogy a beesô fény lineárisan polarizált, azaz egykomponensû (vagy csak X, vagy csak Y, vagy csak Z), úgy a tükrözô mágneses felületrôl visszavert nyaláb síkja elfordul, és az elfordulás irányának megfelelôen megjelenik a beesô nyalábból hiányzó két komponens valamelyike. A visszavert fény polarizációs síkjait detektálva következtethetünk a reflexiót okozó mágneses tér polaritásának irányára (É/D -- 1. ábra). A Faraday-effektus lényege, hogy a mágneses anyagon (mágneses térerôvel rendelkezô ""átlátszó" rétegen) történô áthaladáskor a fény polarizációs síkja a mágneses tér irányától (É/D) függôen ΘF szöggel elfordul. Az elfordulás iránya megegyezik a Kerr-effektus okozta elfordulás irányával. A Faraday-effektus hatását az információt letapogató, a mágneses tárolórétegrôl visszavert nyaláb intenzitásának fokozásánál használjuk ki (1. ábra). Hogyan állítható elô lineárisan polarizált fénynyaláb? A lézerdióda majdnem tökéletes (80%-osnál jobb) lineárisan polarizált sugárnyalábot bocsát ki, ezért felhasználható az (író)/olvasó/(törlô) funkció(ka)t ellátó ""pick up" fényforrásaként. Míg a ROM típusú optikai adattárolóknál az olvasási mechanizmus a fényinterferencia miatti fényintenzitás-csökkenés mérésén alapult (lásd sorozatunk 6. részét), addig az MO típusú tárolóknál az olvasó fény polarizációs síkja elfordulási irányának mérésén. (îrásnál és törlésnél a fénynyaláb hôhatását használjuk ki!) A polarizációs sík elfordulását szintén visszavezethetjük fényintenzitás mérésére (detektálására). A visszavert nyaláb síkjának elfordulása 0,7 fok körüli -- ez látszólag nem sok, de jól mérhetô. Ebben segítenek a ""polarizátorok", amelyek a visszavert fénynyalábot komponenseire (X, Y, Z) bontják és e komponensek intenzitásának mérése (gyakorlatilag csak a detektálása) már nem okoz gondot. A polarizátort olyan résnek kell elképzelni, amely a fénynyaláb síkjával megegyezôen intenzitáscsökkenés nélkül átereszti a nyalábot, merôlegesen állítva a polarizációs síkra pedig gyakorlatilag teljesen elnyeli (""kioltja"), azaz nem ereszti át. Az egyes komponensek polarizációs síkjainak ""várható" irányát ismerve a komponensek intenzitása -- egy nyalábosztó közbeiktatásával -- mérhetô. A Kerr-effektus felhasználása tehát segített abban, hogy egy mágneses felületen ""elhelyezett" információ -- a mágneses terület polaritása (É/D) és hossza -- lineárisan polarizált sugárnyalábbal ""letapogatható" legyen. (Az olvasó sugárnyaláb energiája nagyobb mint 0,7 mW.) Ha egy mágneses felületen fel tudjuk rajzolni a ROM típusú CD-nél megismert, a tárolandó információnak megfelelô ""mágneses pit" szerkezetet, akkor ez elméletileg leolvasható. A feladat ezt követôen az, hogy találjunk egy anyagot, vagy készítsünk egy olyan ötvözetet, amit tulajdonságai alkalmassá tesznek lézernyalábbal történô ""mágneses pit" struktúra kialakítására (írására), kiolvasására és törlésére. A mágneses pitek az elemi mágneses egységek, az úgynevezett ""domének" halmazai. Nyilvánvaló, hogy az optikai tárolótól sokkal nagyobb adatsûrûséget vártak a kutatók, mint a létezô mágneses tárolók legnagyobb adatsûrûsége. Az író, az olvasó és a törlô lézernyalábnak egy adott felületre leképezhetô foltátmérôje, valamint az optikai tárolórétegen kialakítható legkisebb stabil domén mérete határozza meg a megvalósítható adatsûrûséget. Az optikai tárolónak alkalmas mágneses rétegekkel szembeni követelmények rendkívül szerteágazók és ellentmondók, ezért nem találtak minden szempontból legjobb, ""ideális" anyagot vagy ötvözetet. A nagy írássûrûség (kis doménméret, kis foltfelület), a könnyû kiolvashatóság (erôteljes Kerr-effektus), a stabil információtartás (nagy koercitív erô), a kis nyalábenergiájú írás és a hosszú élettartam együttes megvalósítása csak megközelíthetô vágy. A megoldást a ferrimágneses anyagokkal végzett kísérletek hozták. A ferrimágneses anyagok ritka földfémek -- terbium (Tb), gadolínium (Ga) -- és úgynevezett átmeneti fémek -- vas (Fe), kobalt (Co) -- ötvözetei. Speciális technológiával e fémekbôl olyan kristályszerkezetû ötvözet készíthetô, amelybôl katódporlasztással (vagy vákuum párologtatással) kialakítható optikai adathordozónak alkalmas réteg. Ha változtatjuk az ötvözet összetevôinek arányát, akkor javulhatnak egyes magnetooptikai tulajdonságok, sajnos általában más fontos tulajdonságok rovására. Például a Tb összetevô növelése javítja a doménszerkezet stabilitását -- de fokozza az oxidációs hajlamot, ami a réteg korróziójához vezet, tehát csökken a réteg élettartama. A Co koncentráció növelése fokozza a Kerr-effektust, de növeli a íráshoz/törléshez szükséges hômérséklethatárt. A magnetooptikai tárolóréteg egyes paraméterei úgy is javíthatók, ha olyan rétegstruktúrát alakítunk ki a réteghordozón, amely gyengíti a tárolás szempontjából hátrányos hatásokat, és/vagy felerôsíti az elônyöseket. Az optikai adattárolók kialakítása általában polikarbonát (PC), ritkább esetben üveg hordozón történik. A PC hordozó kitûnô optikai tulajdonságai mellett tömeggyártásra alkalmas technológiával sokszorosítható. Hátránya viszont, hogy viszonylag alacsony hômérsékleten (120-140 Celsius) képlékennyé válik, ezért a tárolóréteg struktúrájának kialakítása csak ""hideg" eljárással történhet. A legnehezebb technológiai feladat egy olyan mágneses tárolóréteg kialakítása, amelynek doménszerkezete a hordozó (szubsztrát) felületére merôleges, vagyis a domének ""élükön" állnak. (A hagyományos mágneses tárolóknál -- a mágnesszalagnál, a floppynál és a merevlemeznél -- a mágneses réteg doménszerkezete a felülettel párhuzamos kialakítású, ami nem annyira a technológiai, inkább fizikai okokra vezethetô vissza). A hordozó felületére merôleges doménszerkezetû mágneses tárolóréteg egy speciális kristályszerkezetû ferrimágneses ötvözet (Fe, Co, Te, Ga) katódporlasztásával alakítható ki. A katódporlasztás egy (fém)réteg felvitelének speciális eljárása, amelynek során a réteghordozó hômérséklete nem nô meg jelentôsen, a felviendô réteg -- nagy feszültségû és nagy mágneses térerejû térben -- atomonként rakódik a hordozóra. Az információt tároló mágneses réteg vastagsága 20-30 nm. Ez a rétegvastagság szinte ""átlátszó", nem biztosítja az olvasó nyaláb megfelelô reflexióját. A reflexió növelésére szükség van egy ""igazi" tükrözô rétegre, amely egy 40-70 nm körüli vastag alumínium (Al) réteg. A PC vagy üveg hordozót, az információt tároló mágneses réteget és az alumínium tükrözô réteget optikailag illeszteni kell, e feladatokat az úgynevezett dielektrikum rétegek látják el. Az optikai illesztés igénye azért merül fel, mert az író/olvasó/törlô nyaláb több rétegen halad át, s az átmeneteknél a kettôstörés hatását ""kompenzálni" kell. A dielektrikum másik feladata a magnetooptikai réteg öregedési hajlamának (oxidáció) csökkentése. A dielektrikum (szilíciumnitrid -- SiN) rétegek vastagsága 25-120 nm közötti. Az így kialakított rétegstruktúrát egy kemény lakkréteggel kell védeni a környezet mechanikai és vegyi behatásaitól. (Az MO struktúra felépítését lásd a 2. ábrán.) @<9509\cdm01.gif>■■@N 1. és 2. ábra Az újraírható optikai adattároló rétegstruktúrájának és az olvasás mechanizmusának megismerése után meg kell vizsgálni az optikai elven történô írás (és törlés) elvét. Az alapkérdés: hogyan állítható be egy bitnyi információ, azaz egy domén vagy egy doméncsoport polaritása É/D avagy D/É irányba? Ez nyilvánvalóan csak egy külsô mágneses tér segítségével lehetséges. A kérdés megválaszolása újabb kérdést vet fel. Hogyan biztosítható, hogy az információt hordozó, 1-2 *Y*m átmérôjû domén kiválasztható legyen, s a tárolandó információnak megfelelôen É/D irányba beállítható legyen úgy, hogy a szomszédos domének polaritása (azaz a korábban beírt információ) ne változzon? A megoldásnál a mágneses anyagok azon tulajdonságát használjuk ki, amely szerint a mágneses anyagot melegítve az anyag egy ponton ""könnyen mágnesezhetô" állapotba kerül, lecsökken a mágnes koercitív ereje (Hc). (E hômérsékletet a jelenség felfedezôjérôl Curie-pontnak vagy -hômérsékletnek nevezik.) A mágneses anyag doménjei a könnyen mágnesezhetô állapotban viszonylag gyenge külsô mágneses tér hatására a külsô mágneses tér irányába fordulnak. A mágneses tér kikapcsolása vagy a mágneses anyag lehûlése után megmarad az így beállított doménpolarizáció, s csak rendkívül erôs külsô mágneses tér hatására módosulhat, olyannál, amely a szokásos használat mellett soha nem léphet fel. Tehát az íráskor (és a törléskor) csak azt kell biztosítani, hogy az újraírható optikai tároló mágneses tárolórétege legalább doménnyi felületen a Curie-pontig felmelegíthetô legyen. A CD-WO/CD-R rendszerek bemutatásánál (lásd sorozatunk 8. részét) megismerkedtünk a lézernyaláb hôhatásával. Az újraírható optikai adattárolók írásánál (és törlésénél) szintén a lézernyaláb hôhatását használjuk ki. Itt is figyelni kell arra, hogy az olvasás okozta hôhatás ne okozzon ""törlést", vagyis kiolvasáskor ne íródjon felül a tárolt információ. Az író nyalábenergia adta korlát olyan fémötvözetet követelt, amely viszonylag alacsony hômérsékleten, 120-200 Celsius fokon eléri a Curie-pontot. A fenti követelményeknek megfelelô fémötvözet (Fe, Tb, Co) pontos összetétele, kristályszerkezete és gyártástechnológiája a gyártók legféltettebb titkai közé tartozik. Az írás (és törlés) mechanizmusa ezután egyszerûnek tûnhet, hiszen csak meg kell címezni azt a domént vagy doméncsoportot, amit át akarunk írni, és fel kell melegíteni egy körülbelül 3-10 mW nyalábenergiájú fénnyel. A doménpolaritás beállítható egy 100-400 Oe (Oersted) erôsségû külsô mágneses térrel, melynek irányát -- alkalmas (szoftveres) vezérléssel -- nem kell bitenként változtatni. A külsô mágneses teret az író/törlô fejjel szinkronban mozgatott -- a rögzítendô információ szerint vezérelt -- mágneses tekerccsel hozzák létre. Az írás (és a törlés) mechanizmusát a 3. ábrán mutatjuk be. Az MO-drive (a lejátszó) olvasó/író/törlô feje úgynevezett kombinált fej, amely a nyalábenergiát mindig az adott funkciónak megfelelôen állítja be (olvasáskor a legkisebbre, íráskor közepesre, törléskor a legnagyobbra). @<9509\cdm02.gif>■■@N 3. és 4. ábra A CD-WO/CD-R típusú optikai tárolók írását (a programozható felületen történô tájékozódást) elôsegítô preformattálást, az ATIP (Absolute Time In Pregroove, 22,05 kHz) szerepét már megismertük (4. ábra). Az újraírható optikai adattárolók olvasásánál, írásánál, törlésénél ugyanolyan tájékozódási támogatást kap az optikai fej, mint az egyszer írható tárolóknál. Ez a tároló teljes felületére vonatkozó szigorú geometriai specifikációban (ATIP, Lead-in Area, UTOC Area, Recordable User Area, Lead-out Area) és az információ struktúra szerinti elosztásában, az olvasó/író/törlô fej pozicionálásában, szinkronizálásában, a sugárenergiák beállíthatóságában érvényesül. A CD-ROM/(CD-WO) típusú adattárolók írása és olvasása CLV (Constant Linear Velocity), azaz állandó kerületi sebességgel történik (zónás struktúrájú adattárolás). Az MO típusú optikai adattárolóknál CAV (Constant Angular Velocity), azaz állandó szögsebességû írásra/olvasásra/törlésre (ez csupán a szabványosítás kérdése, mintsem technikai/technológiai ok miatt alakult ki) is van lehetôség. Az állandó szögsebesség miatt kialakítható szabályos szektorstruktúra, vagyis a programozható szegmensek és az azokat szétválasztó fejléc (header) információk még szabad szemmel is jól láthatók (5. ábra). @<9509\cdm03.gif>■■@N 5. ábra Az újraírható optikai tárolók gyártástechnológiája (6. ábra) jelentôsen eltér mind a ROM, mind a CD-WO típusú adattárolókétól. A PC szubsztrát (réteghordozó) gyártása ugyanolyan technikai/technológiai feladat, mint bármely más CD-típusé. A nyomólemez gyártása viszont a többi CD-típushoz képest szigorúbb követelményeket és magasabb technológiai felkészültséget kíván. A PC hordozón a rétegstruktúra (PC/SiN/Fe, Tb, Co/SiN/Al) kialakítása egy többpozíciós katódporlasztóban történik. A magnetooptikai elvû optikai tárolókat a védôlakk oldalán összeragasztják (ezáltal kétoldalról írható, olvasható, törölhetô, s egyben a kapacitása is megduplázódik), és egy központosító gyûrû felragasztása után egy mûanyag tokban, úgynevezett cartridge-ben helyezik el. A gyártástechnológia infrastruktúra-igénye is jóval nagyobb, mint a többi optikai adattárolóé. A bevezetôben említettük, hogy a felhasználási terület szerint az újraírható optikai adattárolók két rendszerét dolgozták ki. A professzionális terület újraírható optikai adattárolói az MO-k. Az ipari szabványosítást 1990-ben a 130 mm szubsztrátátmérôjû MO-ra az ISO/IEC 10089 számon, míg a 90 mm-esre az ISO/IEC 10090 számon rögzítették. A duplasûrûségû MO-k specifikációját az ISO 13549 szabvány rögzíti (zónás struktúrájú adatrögzítés). Az MO-k néhány jellemzôjét táblázatban foglaltuk össze. Az MO-k az információt -- az CD-WO/CD-R-tôl eltérôen -- nem a preformattálással, 22,05 kHz-cel modulált (ATIP) spirális pálya mentén kialakított árokba (groove) tárolják, hanem az árkok közötti, szélesebb sima felületen, a ""land"-eken (4. ábra). Az újraírható optikai adattárolók -- döntôen -- szórakoztató ipari felhasználásra, a Sony által kidolgozott rendszere az MD, amit 1990-ben a ""Rainbow Book"-ban specifikáltak. Míg az MO levezethetô a CD alapszabványából, a ""Red Book"-ból, addig az MD a CD rendszerbe ilyen formában nem illeszthetô. Mint tárolórendszer, az elvi fizikai mûködést tekintve teljesen megegyezik az MO rendszerekkel. Lényegi különbség az MO és az MD között, hogy az MD csak hangzó anyag tárolására alkalmas, míg az MO többcélú eszköz, vagyis a kódolási rendszereikben keresendô az alapvetô különbség. Az MD-nél egy speciális transzformáció (ATRAC -- Adaptive TRansform Acoustic Coding) alkalmazásával elérték, hogy egy 64 mm átmérôjû PC hordozón maximum 74 perces hangzó anyagot lehessen rögzíteni ""CD minôségben". Az ATRAC lényege: elhagyják az emberi fül által nem hallható jeleket, s ezáltal tömörítik a hangképet. Az MD-n történô adattárolás zónás struktúrájú, tehát az olvasás CLV elvû. Az információt a ""groove"-okban tárolják. Az MD-k egyik speciális típusa a ""preplayed" MD, amely csak kódolási rendszerét tekintve sorolható -- az újraírható MD-k mûködési elve és a teljességre való törekvés miatt -- e témakörbe. A ""preplayed" MD mûködési elve szerint CD-ROM típusú, azaz az információtároló réteg nem magnetooptikai réteg, hanem olyan PC hordozó, amely a gyártáskor felveszi a nyomólemezen levô információs ""képet", s a leolvasás az alumínium tükrözô réteg segítségével, a reflexió/interferencia jelenség révén történik. Az MD-k újraírható típusa az MO gyártástechnológia alkalmazásával gyártható, a ""preplayed" típusa pedig a ""hagyományos" CD gyártósorokon, megfelelô adapterek felszerelésével. Mint ahogy azt a CD-WO/CD-R-eknél is megjegyeztük: az MO és MD rendszereknek (média és drive) alig akad néhány gyártója, összehasonlítva a többi optikai elven mûködô (CD-A, CD-ROM) rendszerrel. Ez egyben azt is jelzi, hogy jóllehet a szabványokat -- az optikai adattárolók életében hosszúnak tûnô -- öt éve kidolgozták, és a mûködô rendszereket egyre szélesebb területeken alkalmazzák, az újraírható tárolótípus még nem érte meg az átütô sikert. Ennek számos oka van. Ha a gyártástechnológiát vizsgáljuk, akkor rájövünk, hogy az újraírható rendszer mindkét elemének (média és drive) gyártása közel egy nagyságrenddel nagyobb beruházást igényel, s ennek költségvonzata az árban -- a kereslet lassú felfutása miatt -- kevésbé érvényesíthetô. @<9509\cdm06.gif>■■@N 6. ábra Az MO-k -- a várakozások ellenére -- nem vették át a számítógépek standard háttértárának szerepét a merevlemezektôl, sôt, megjelenésük a merevlemezek robbanásszerû fejlôdéséhez vezetett. Ma ott tartunk, hogy bizonyos feladatokra ugyan alkalmasabbak az MO-k a merevlemezeknél, de még mindig drágák és ""lassúak". A merevlemezek kapacitása egyre nô, sôt olyan szolgáltatást is nyújtanak, melyre korábban csak az MO cartridge volt képes, ez pedig a cserélhetôség. Az MD rendszerek elterjedését szintén a létezô CD rendszerek széles igényeket kielégítô alkalmazhatósága korlátozza. Nyilvánvalóan egycsapásra megváltozik a helyzet, ha megvalósul a digitális mûsorszórás, s a széles ""tömegek" részére elérhetô lesz legalább a digitális minôségû hangforrás. Összefoglalva az újraírható optikai adattárolók problémakörét: bizonyosan állítható, hogy belátható idôn belül meghatározó szerephez jutnak a nagykapacitású adattároló rendszerek sorában. Székesfehérvár, 1994. július 5. @KBaráth István@N @VAz MO-szabványok jellemzôi Szabvány ISO 10089 ISO13549 ISO 10090 Szubsztrátátmérô 130 mm 130 mm 90 mm Szubsztrátvastagság 1,2 mm 1,2 mm 1,2 mm Szubsztrát anyaga PC PC PC Lemezoldalak száma 2 2 1 îró/olvasó/törlô lézernyaláb hullámhossza 825 nm 825 nm 825 nm Reflexió 15-30% 15-30% 15-30% Kapacitás 600-650 Mbyte 1200-1300 Mbyte 128-230 Mbyte Adatstruktúra szektoros zónás szektoros Szektorszám 31-17 - 25 Bit/szektor 512-1024 512-1024 512 Trackosztás 1,6 µm 1,39 µm 1,6 µm Élettartam >30 év >30 év >30 év Az optikai adattároló rendszerek fejlesztése területén 1986-ban a Videoton Elektronikai Vállalat (VEV) és a Budapesti Mûszaki Egyetem Fizikai Intézetének Atomfizika Tanszéke -- az OMFB támogatásával -- közös programot indított. A hazai optikai adattároló gyártáskultúra megteremtése, Kelet-Európa elsô CD-gyárának Magyarországon történô felépítése is gyakorlatilag e programhoz kapcsolhatóan valósult meg és döntôen a VEV-nek köszönhetô. A kutatás/fejlesztési témák kiterjedtek a magnetooptikai rétegstruktúrák létrehozására és azok gyártástechnológiájának kidolgozására. A kutatás alapjául a szakirodalomban fellelhetô általános elveket összefoglaló nemzetközi publikációk szolgáltak, erre alapozva kellett megtalálni a gyakorlatban használható megoldásokat. Az elsô kézzelfogható eredmények (funkcionálisan mûködô MO lemezek) már 1989-ben -- az úgynevezett Innovációs Laboratórium berendezésein legyártva, reprodukálhatóan -- léteztek. A gyártástechnológia kidolgozása, a tömeggyártásra alkalmas gyártóberendezések specifikálása és megvásárlása is megtörtént. A világgazdasági recesszió olyan hazai helyzetet teremtett, amelynek következményeként le kellett állítani a megkezdett programot. A VEV pénzügyi nehézségeinek egyik okát a ""szakértôk" abban látták, hogy több százmillió forintot fordított például ""olyan elhibázott programokra", mint amilyen az optikai adattároló rendszerekre irányuló is. A VEV-et végül felszámolták, az újraírható optikai adattároló rendszerekkel foglakozó szakembereket a sors elsodorta egymás mellôl, és sajnos nincs lehetôségük a megkezdett munka folytatására -- de az utóbbi néhány év bebizonyította, hogy sikerült megmenteni valamit az optikai adattárolók gyártáskultúrájának honosítása területén végzett erôfeszítéseinkbôl. Magyarországnak van még mûködô CD-gyára!